Könnyű dolga van annak a fogatosnak, akinek van külön kerékkötője.

A második világháború után politikusok fontosnak tartották a bűnös népeket némiképp megbüntetni, ezért ki kit ért, a szülőföldjéről ide, oda amoda kitelepített. Az illető politikusok abban az időben a sajátjaik közt ezzekkel a ki- és betelepítésekkel bizonyára nagy népszerűségre tettek szert, de most nem róluk akarok beszélni, hanem azokról, akik mindezeket elszenvedték.

Ahol én éldegélek, sok kisebb-nagyobb sváb falu van, jobban mondva volt, mert a háború után ezeknek a falvaknak a lakossága bűnösnek számított a német nemzetisége miatt. Egy részüket ezért kitelepítették Németországba. A helyükbe szlovákiából telepítettek ide magyarokat, akik viszont ott számítottak bűnösöknek. Még ma is érdekes hallani a palócos beszédet itt Somogyban.

Volt egy idős sváb bácsi, aki sajnos már egy éve meghalt, de amíg élt jó barátságban voltam vele, sokat mesélt régi dolgokról. Fiatal volt a kitelepítések idején, jól emlékezett, hogy nagyon sokat kellett segíteni a kevéske motyóval ide telepített szlovákiai magyaroknak.

Többek közt elmesélte, hogy az újonnan jöttek kezdetben nem mertek szekerekkel kimenni a földekre, és szörnyűködve nézték, hogy a svábok jól megrakott szekerekkel ereszkednek le a meredek domboldalakról, és nem történik baleset. Persze, hiszen ők a kisalföldön csak sík vidéken szekereztek, itt meg dombok közé kerültek. Meg kellett nekik tanítani a kerékkötés tudományára. Mondjuk sok ész nem kell hozzá, mindössze annyit kell tudni, hogy amikor a szekér a lejtőhöz ér, terheléstől függően az egyik, vagy mindkét hátsó kereket "be kell kötni", a küllők közé egy vaskampót akasztani, amitől a kerék onnatól kezdve nem forog, hanem csúszik. Így aztán nem fut rá a lovakra a kocsi, sőt lefelé is húzniuk kell.

Könnyű dolga van annak a fogatosnak, akinek van külön kerékkötője, például egy kamasz kölyök, aki már besegít a munkába, könnyen leugrik a szekérről, csak egy pillanatra kell megállni, már be is köti a kereket, lenn a völgyben pedig - a ló is tudja már, és megáll, sőt fél lépést visszalép -, kiakasztja a kampót, és mehetnek is tovább. Persze nem lenne falu a falu, ha nem emlegetnék viccelődve a szomszéd falu bolond kerékkötőjét, aki rendre hegymenetben köti be a kereket.

Szükség van hát a kerékkötőkre. Mostanában viszont kezdem magam szomszéd falubelinek érezni. Mintha a kerékkötő hegymenetben akasztotta volna be a kampót a küllők közé. Remélem, a lovak bírni fogják, ha már a bolond kerékkötőknek nem jön meg az eszük.