Kép-vers játék 1. forduló eredménye
A Kép-vers
játék első fordulóját lezárom, úgy gondolom, elég idő volt
szavazatot gyűjteni a játékosoknak a pályaműveikre. Bár ahogy
elnézem, az olvasókban nem nagyon tudatosult, hogy fönn a
blogter-csíkban kéne egy szavazatot nyomni a legjobban tetsző
pályaműre, mert akkor a szavazatok száma jóval magasabb lenne.
Javaslom, hogy a következőkben a pályamű bejegyzések alján a
pályázó hívja fel az olvasóit a szavazásra.
De így is hirdetünk győztest - mi több: győzteseket! Az első és
második helyen is két-két pályázó osztozik egyenlő pontszámmal,
megalakíthatnák a Holt(versenyben) Költők Társaságát.
Nagy taps jár Zsókának
és Matifunak az
első helyért (7-7 pont), tapsot érdemel Évi
és MID a
második helyért (6-6 pont), egy kicsi, ám lelkes taps jár Talemának,
aki viszont egymaga uralja a virtuális dobogó harmadik fokát (5
pont). Fidosz is
kapott 3 pontot, amivel negyedik lett a versenyben - nekem nagyon
bejött az alkotása, díjazom a humorát, ajánlom azok figyelmébe,
akik még nem olvasták. Én pedig köszönöm
a pályaművemre adott egy szavazatot titkos rajongómnak, könnyekik
meghatódtam! Versenyen kívül indult Velaxin - nem azért,
mert nem tetszett a munkája, hanem egész egyszerűen nem felelt meg
a pályázati kiírásnak, nem saját blogban tette közzé, így nem is
lehetett rá szavazni. Vagy lehet, hogy a játákkiírás-poszt
szavazatai az ő versének szólnak, amit a 26.
hozzászólásban odatett? Mert akkor viszont 8 ponttal ő az
első... :)
Remélem, a következő fordulóban (amit talán még ma délután kiírok)
többen játszunk, kedvet kapnak azok is, akik most még NAGYON
HIÁNYOZNAK!

Jó forduló volt,jöhet a next!!!:)
Grat a győzteseknek:)
Én is gratulálok a győzteseknek. Sajnos ma mégsem kezdek új fordulót. Az igazság az, hogy megint ránéztem a címlapra, és... szóval inkább nem.
Zebra [3] : Minek nézel oda? He? :))
Igazán megtisztelő a harmadik hely. Köszönöm. :)
talema [4] : minek nézek oda? Igaz... én vagyok a hülye!
Gratulálok minden résztvevőnek! :)
Évi! Húzódzkodj egy cseppet arrább,mert lecsúszom a dobogóról és megütöm a párnácskám... ;-)
Zebra [5] :
Én tudom, hogy nem vagy. Szintén zavar. Akinek nincs gazdája... :(
Zebra [5] : Ej, ej! Nem így értettem, na. S Te ezt nagyon tudod, csak most kekec vagy. Ne haragudj rám, nem akarlak még hergelni, hidd el! :)
Gratula meg köszönöm meg mikor ér ide a juti LCD monitor??:-))
Zebra [3] : Kedves Zebra!Ez úton köszönöm meg fáradozásodat.Sokáig nem volt NETem,és csak most fedeztem fel az eredményhírdetést!Még egyszer köszönöm!:)