Kép-vers játék (3.) eredményhirdetés
Elnézést kérek mindenkitől, hogy más irányú elfoglaltságok miatt
csak most kerítek sort a Kép-vers
játék nyári harmadik fordulójának eredményhirdetésére, Most
viszont nagyon! Annál is inkább, mert hat szavazatot kaptam, amivel
én
magam lettem az arany babérkoszorú boldog tulajdonosa. Köszönöm
szépen a szavazatokat!

A második helyért járó ezüst babérkoszrún ketten osztoznak,
Tagore és
Mó,
az ösztönlány, mindketten három-három szavazatot kaptak. Ebben
a sorrendben írta ki a szavazógép,
ám én mégis előbb adnám át Mó koszorúját, lévén ő a hölgy,
tessék:


A harmadik helyért járó bronz babérkoszorút most hárman is
elnyerték, Honeyerának
ez már a második ilyen, Florica, aki
először játszott most velünk, "mellesleg" mindjárt egy ilyen szép
koszorút nyert, de Zaden is
két szavazatot kapott, neki is kijár a harmadi helyen az
ünneplés:



Egy-egy szavazatot kapott Akimoto,
Zsoldos.zsoka
és Évi
verse, ezzel a verseny negyedik helye az övék, szép, friss,
üdezöld, illatos babérkoszorú az övék, és egy nagy taps:



La
Amante és fngyongyi
nem kaptak szavazatot, de nem azért, mert nem érdemelték meg, hanem
mert nem jutott. (Ez bizony a szavazórendszer hibája, és nagyon
töröm a fejem, hogy lehetne másképp csinálni a szavazást, talán
majd sikerül jobbat kiötölni a következő fordulóra.) Addig is
kedves hölygyek, átadom nektek nagy-nagy szeretettel az ötödik
helyért járó használt, kicsit már kifőtt és talán megcsócsált
babérkoszorút, aminek azért talán még van egy kis illata. Lehet,
hogy ez az illat inkább a krumplifőzelékre emlékeztet, de én
például azt is nagyon szeretem, főleg paradicsomosan.


Ezek a koszorúk egyébként nagyobbak, mint az itt a bejegyzésben
látható, ezek csupán makettek, rájuk kattintva megcsodálhatók
eredeti méretben, és eltehetők örök emlékül (például kinek-kinek a
verse alá utólag beszerkesztve).
Köszönöm a játékot mindenkinek, a sok vidám órát, amit ebben a
játékban együtt eltölthettünk!
Most figyeljük La Amante legális
mondatok játékát, aztán majd verselünk újra! :)
**********

Nagyon köszönöm az illatos díjat. Kedves vagy, hogy nekünk is mindig adsz valami különlegeset:))
La Amante [1]-re : ami jár, az jár! Különben te a vígaszdíjjal igen jól szoktál járni! :)))
Zebra [2]-re : Eddig még sosem csalódtam:))
Zeb! Már éppen reklamálni akartam, hol a koszorúm, mert az erem még megvan:)))
Alig várom az újabb talányod!!!
Zeb! És jut eszembe, milyen bunkó vagyok! Hát grat a győztesnek, és a tündérszép hölgykoszorúnak, akik megtisztelték ezt az "embert" is próbáló feladatot fantáziájukkal!
Tagore [4]-re : gratulálok az eredményhez, már agyalok a következőn, de előbb a ti játékotok jön! :)
Csatlakozom Taghoz: Hogy én mekkora bunkó vagyok!!! Gratulálok Zeb a győzelemhez!!!!
Lami! Nono! Csak max feledékeny. Megbeszéltük, megbeszéljük, Neked tilos az önbunkózás!
Tagore [8]-ra : Akkor bunkózzál le te légyszíves:)
Mindenkinek gratulálok!Zeb,neked elsősorban.Aztán nehogy megedd azt a babérkoszorút!!!
Lami! Így , én soha! Grrrrrrrr:(((
már itt is vagyok!!Babérszagra gyűl a vad:)))
Jaj, nagyon köszönöm. A szép zöld koszorú felét felajánlom vigaszul, elvégre az is keményen dolgozott, aki most véletlenül kimaradt. Hm?
Az milyen lenne, ha mindenki, aki játszik, betenne a pályaműve alá egy ilyen szavazógépet, és mondjuk egytől ötig lehetne osztályozni a művét? Aztán aki a legtöbb pontot gyűjti a posztjában, az győz.
Zebra [14]-re : ez jó ötlet!:)
Elnézést, nem találom La Amante felhívását. Megírtam a fogalmazványt, kitettem, több nem telik a technikai tájékozottságomtól. Zebra, 14-re: ha ki akarsz velem szúrni, gépet is cipeltess velem a blogomba. :)))
akimoto [16]-ra : itt van La Amante felhívása:
http://amante.blogter.hu/354952/legalis_mondatok_4
neki e-mail-ben kellett volna elküldeni az írást.
Szivbol gratulalok en is minden resztvevonek! Igazad van Zebra, en lassan szinesfem kereskedest fogok nyitni, bar nincs szivem megvalni a bronz koszoruimtol... :)
Kösz, megoldódott Lami segítségével. A szerver reggel óta rossz, leveleket kapok, de küldeni nem tudok,azt írja, hogy SMTP connect error.
akimoto [19]-re : Ja, értem! Akkor ez volt a jó megoldás, hogy publikáltad az UFO kérdést - különben az ilyesmit úgysem hinné el senki! :)))
honeyera [18]-ra : remélem, hogy a választék eltolódik a nemesfémek felé is! :)))
Köszönöm mindenkinek!
Köszönöm a szavazatoktat, Zebrának a koszorút-elvittem, beteszem magamhoz:)))-, és gratulálok mindenkinek:)))
DANKE!!!!!!!!!!!!!!!!!!
:)))))))))))))))))))
Legközelebb az utolsó helyért egy fess férfiképet kérek!!!!!
ZEBI! Gratula, bár most az ecc-pecc nem rád esett...!
Gratulálok mindenkinek, bár most nem is szavaztam, hiszen nem is olvastam. Biztos remekművek születtek, mint szoktak.
( majd télen lesz időm talán nekem is, ha nem lesz nagy hó :(
Mid [25]-re : jaj, te szegény! Hát kimaradsz a jóból? :(