Kiselőadásom témája a gravitáció - ezúttal kis gével, egyébként a fizikában nagy gé az ő jele.
Bizonyára mindenki hallott már sir Isaac Newton örökérvényű mondásáról, miszerint az alma nem esik messze a fájától - vagy valami ilyesmi. De Miért nem? Ezt is tudjuk jól, azért, mert mi van a fa alatt? Bizony-bizony a Föld gravitációs középpontja van az alatt a bizonyos, általunk vizsgált fa alatt jó mélyre elásva! Hát ezért nem esik messze az a nyüves alma az ő fájától, hanem alája esik, és inkább ott rothad meg alatta, mintsem hogy messzire esne. És gondoljunk csak bele: ha az a bizonyos gravitációs, avagy tömegközéppontja a Földnek nem az almafa alatt lenne, vagy egyáltalán sehol se lenne, akkor most mindenhol mindenfelé hulló almák elől kéne menekülnünk. De hála Newtonnak, ez nincs így, legalábbis amióta ő törvényt hozott erről, miszerint az univerzumban minden test kölcsönös erővel hat egymásra. Két test esetében ez az egymásra ható erő arányos a testek tömegének szorzatával, és fordítottan arányos a két test tömegközéppontja távolságának négyzetével. Ezen erő feltalálási helye pedig a két test tömegközéppontjait összekötő egyenesen van. Aki olyan ínyenc, hogy számolni kíván ennek az erőnek az ő nagyságával pontszerű (ha-ha) testek esetében, az használja egészséggel a nagy ef egyenlő nagy gészer emegyszer emkettő per ernégyzet képletet, ahol nagyef (ugye) a gravitációs erő nagyságát, emegy az egyik, emkettő a másik test tömegét, er a köztük lévő távolságot jelenti, nagygé pedig nem más, mint a híres-nevezetes gravitációs állandó, ami éppen és pontosan hategész hatvanhétezer négyszázhuszonnyolc százezred (pluszmínusz hatvanhét százezred) szorozva tíz a mínusz tizenegyediken, szorozva emköb per kilogramszor szekundumnégyzettel. De mivel tömeggel rendelkező, ámde kiterjedés nélküli, azaz pontszerű testet én a magam részéről az ősrobbanás óta nem láttam - akkor is csupán egyetlen pillanatra -, ezért nagy marhaság ez a rengeteg matematikai hókuszpókusz, ami csak arra való, hogy az egyszerű halandó szent borzalommal nézzen arra, aki ilyeneket képes hosszan-hosszan táblákra firkálni.

gravitáció


A dolog ennél sokkal egyszerűbb, és megtapasztalhatóbb. Egészen egyszerű példát mondanék. Vegyünk egy embert, egy egészen egyszerű, hétköznapi, hogy ne mondjam, közönséges embert, aki munka után éhesen, szomjasan (tehát önmagához képest kis testtömeget hordozva) megy hazafelé gyárból a kánikuában. Odaér útközben a kedvenc talponállójához, és erőst megkívánja a sört, látván, hogy mások jókat hörpölnek belőle. Maga is rendel hát, és iszik. Mi az hogy iszik? Vedel! Egyik sört gurítja le a másik után. S miközben issza a hideg, gyöngyöző oldalú korsókból a habzó sört, aközben (könnyen belátható) növekszik a testtömege. Ha oldalt fordul, ez szemmel is látható, emberünknek emberes, úgynevezett sörhasa van. Ámde egyszer minden edény, így az ő sörhasa is megtelik, a pénztárcája pedig kifogyik. (Jó ez így?), hát abbahagyja a vedelést, és indulna haza az ő megnövekedett testtömegével. Ámde itt belép a gravitáció, mint kölcsönhatás az ő megnövekedett testtömege, és a Földnek a nyolc korsó sörrel csökkentett tömege között, és erősen hatni kezd. És nem véletlenül neveztük ezt kölcsönhatásnak! Mert mi, külső szemlélők, akik nem söröztünk be annyira, úgy látjuk, mintha barátunkat egyre erőteljesebben vonzaná a Föld. De ha erről ezen barátunkat kérdezzük, ő bizony arról a tapasztalatáról fog beszámolni, hogy úgy látja, ő vonzza folyton erősen magához a jó édes anyaföldet, ami ezen vonzásnak engedelmeskedve újra és újra veszélyes közelségbe kerül az ő orrához. És hop-hop... ajjaj, bizony nem mindig győz az ember a természet felett, most is győzött a gravitáció! De azért ember az ember, mert képes mindig újra felkelni vert helyzetéből, leporolni magát, és tovább küzdeni! Hogy továbbvigyük ezt a szemléletes érzékeltetését ennek a nagyszerűen tetten érhető jelenségnek, mármint a gravitácós kölcsönhatásnak, csak követnünk kell a gravitáció csapdájában vergődő emberünket, aki azért ha nehezen is, de hazatalál. Otthon pihen egyet, de este, mikor a Hold a horizont fölé emelkedik, csodálatos módon ismét talpra áll, és zsebét pénzzel feltöltve ismét a talponállóba megy, hogy ismét növelje testtömegét bízva abban, hogy ezúttal majd hazafelé a fölötte lévő Hold tömege csökkenteni fogja a lefelé vonzó Föld gravitációs hatását, nomeg nagyfia is segít majd hazajutni, aki már szintén a talponállóban vedeli a sört - mert mint előadásom elején már megtárgyaltuk: bizony, az alma nem esik messze a fájától.

Készült pedig ezen előadás Marilyn Poppins bloggerina azon játékfelhívására, amely arra kapacitál, hogy önmagunkon általlépve olyan témával foglalkozó írásművet tegyünk közzé, amely távol esik a fájá... akarom mondani a tőlünk eddig megszokott témáktól. Így keveredtem én a fizika előadóba - véletlen.

 

**********

 

Látogass el majd Patihoz is!