Nem a Százholdas pagony Nyuszijáról, hanem a szomszédomról, pontosabban az ő rokonságáról és üzletfeleiről ejtenék itt szót.

Madárdalos, pici faluban élünk. A szomszédom nagyon rendes, vidám, igen közkedvelt, helyi szinten népszerű, dolgos ember. Nemrégiben nyugdíjba ment, átesett két gerincműtéten, de a munkától, sőt a legnehezebb fizikai (erdészeti) munkától sem tartja vissza sem a kora, sem az egészségi állapota. Mondjuk a pénz is motiválja...
Gyakran hétvégente is dolgozik, mert az erdei munka nem annyira naptár, mint időjárásfüggő. Tudja ezt mindenki, de hétvégente szép időbe is elég sok látogatója akad a címben is jelzett rokonságának köréből. Vannak bőven, hiszen itt faluhelyen szinte mindenki mindenkinek rokona szegről-végről, és ezt errefelé (nagyon helyesen) számon is tartják az emberek. Jön tehát a rokonság szombaton, vasárnap, ünnepnap - ők ilyenkor érnek rá. Autóval jönnek, még ezzel sincs baj, hiszen az autózás korát éljük. Jönnek, és megállnak a ház előtt, és egy rövidet dudálnak. Igen ám, de nem a szomszéd háza előtt állnak meg, és dudálnak rövidet, hanem pár méterrel tovább gurulva, az én házam és nyitott ablakom előtt állnak meg a járda és az úttest közötti három méter széles, szép, füves sávon. Ilyenkor mi történik? Liza felriad mély álmából, és őrült módjára, dühödten ront neki a kapunak, ordít, ugat veszettül. Én minden tevékenységemet (kerti, udvari vagy házimunka, blogolás, vagy szuszókálás) abbahagyva, munkaeszközöket elhajigálva sietek a kapuhoz. Az érkezőket a dühöngő kutya egyáltalán nem zavarja, hiszen ők már kiszálltak, és a szomszéd nyitott kapuján besétáltak annak üres udvarába, és bekopognak az ajtón. (Kutyánk ugatva rohan hátra, hogy ott is megfélelmlítse a hangoskodó betolakodókat.) A szomszéd persze nincs otthon, az erdőn dolgozik. A rokonság kisétál vissza a kocsihoz, és két-három rövidet dudálnak. (Kutya ismét a kapuban tombol.) Mivel a szomszéd erre sem kerül elő, én viszont igen, udvariasan megérdeklődik tőlem, hogy mit tudok a szomszédom hollétéről. Ez elég körülményes egy habzó szájjal ordító, elég termetes kutyát túlkiabálva. Inkább szájról olvasunk. "DOLGOZIK" formálom szépen, és teátrálisan intek, mutatok a hegy, az erdő felé. "SZŐLŐBEN?" olvasom az ajkakon. Hát ez nehéz lesz... "ERDŐN" mondom igen szépen, lassan, igen hangosan. Megértik, hurrá! Köszönik, barátságosan integetnek, beülnek a kocsiba, a kapumban a gyepen megfordulnak, és elmennek. Hát lehet rájuk haragudni? Kutya megnyugszik, én még nem. Mire én megnyugodnék, jön a másik rokona, megáll az ablakom előtt, rövidet dudál...
Hét közben inkább barátok, kollégák, üzletfelek jönnek, de szinte kivétel nélkül minden látogatója hasonlóképpen jár el. Csak hétköznapokon az első kis dudaszó hajnali öt körül szólal meg az ilyen szép időben nyitott ablakom előtt, az utolsó pedig úgy este kilenckor, de mondjuk akkor már inkább egy kis kocsmahivatali értekezletre invitálják a hótfáradt szomszédot.
Említettem, hogy az utcánkban a járda és az úttest között három méter széles, többé-kevésbé ápolt, füves sáv van. A szomszéd évekkel ezelőtt az ő portája előtt, úgy 18 méter hosszan ezt a sávot gyeptelenítette, és szép, fehér murvával leterítette mondván, sokan jönnek hozzá autóval, úgyis csak tönkretesik a füvet. És igaza van, tényleg tönkreteszik. Csak nem nála, hanem nálam. Az ő murváját pedig kezdi szépen benőni a fű. Ma eddig még csak kétszer keresték itthon. Persze szép idő van, ma is dolgozik.

 

**********

 

Látogass el majd Patihoz is!