Június vége, vasárnap reggel, délelőtt. Mindenkinek jó a kedve, mindenkinek van egy-két jó szava a többiekhez, annak is, akinek derékfájása van, talán kicsit poénkodva az is elviselhetőbb, jól indul a nap, bízunk benne, hogy szépen is fog tellni, legalábbis rajtunk nem múlik.
    És akkor felébred "A magyar" (nem volna baj, de meg is szólal). Szerintem eleve parittyában alszik. Nem ablaknyitás, rigófütty, napsütés az első, hanem még le se szállt a medvebőrről, már annyira szittya, hogy azonnal kelevíz, csak azután puzdra, meg pajzs, és ráadásul tegez. És osztja is az észt fennhangon, gőgösen, két marékkal, mert neki annyi van, hogy túlteng. De legalább néha egy kacagányt venne fel! Nem. Ő mindjárt reggelire vért kíván, áruló, cenk, céda, ebfattya, pártosat, mindegy, csak tőle legyen kissé balra, vagy kikiálthassa idegenszívűnek... Milyen lekivilága, miféle élete van emnek az embernek? Az idő vele sem kivételez, mire észbe kap, hogy nem volt egy szép, nyári vasárnap reggele sem, addigra neki is letelik, és bár ő talán úgy képzeli, hogy majd újrakezdi, erre semmi garancia nincs.
    Viszont a többi keresztényekkel szemben ő legalább a jó, ha nem a legjobb keresztények közé tartozik! Én pedig mindenkinek szép napot kívánok, ha rigófüttyöt hallgat, ha turult, vagy kerecsent, vagy mi a szent madarat...
 

**********

 

Ugorj be Patihoz is!