A Kép-vers játék idei második fordulójára tizenöt pályamű érkezett. A zsűri, azaz Balla D. Károly ezúttal igen nehezen hozta meg döntését. Egyrészt mert örvendetes módon nagyot emelkedett a színvonal, amit jelez az is, hogy négy pontnál kevesebbre egy verset sem értékelt. Másrészt mert más irányú elfoglaltsága egy időre elvonta őt ettől a feladattól (itt is kívánok neki jó egészséget, és sok boldog születésnapot!). De nem karattyolnék, azaz kuruttyolnék, íme a kép és a homlokon csókolás által született versek a pontozás sorrendjében:

béka

A győztes ezúttal Pizsama von Flanel, aki új csillag a költészet egén! Övé az arany babérkoszorú - gratulálok! (10 pont)

Pizsama von Flanel

Bekapni a legyet

Béla, a béka csak más akart lenni.
Úgy döntött, hogy ő bíz, nem fog legyet enni.
Helyette inkább elvesz egyet nőül,
A többi békasrác majd biztos belezöldül.

El is hívta Leát egy tóparti légyottra:
"Nem foglak megenni, gyere el, légy ott, na!"
S egy meghitt délutánt töltöttek a parton.
Csónakba is szálltak, na jó, az cigikarton.

S a vizen ringva nézték a lemenő napot,
Bár közben Béla néha pár rovart bekapott.
Végül hazakisérte a kecses röptű leányt,
S másnap délelőtt már meg is kérte Leát.

Ekkor gerjedt haragra Béni, Béla apja:
Még hogy az ő fia a legyet be ne kapja?
Még hogy egy rovar és egy fiatal béka?
Hogy lehet neki ilyen hülye ivadéka?

A fia ezt a szégyent miért űzi vele?
Ha másba már nem is, hát ebbi haljon bele?
És megtiltotta Bélának, hogy Leát elvegye:
"Randizni nem, max jóllakhatsz vele!"

"Nem kényszeríthetsz rá, hogy legyet egyek.
Akkor inkább fogom, s gólyabálba megyek!"
Mondta erre Béla, micsoda veszteség:
Így lett hősszerelmesből gólyaeleség.


A második hely, és az ezüst babérkoszorú Blog(onai) Spagettié, aki ugye nem tud verset írni. (9 pont)

Spagi

Variációk 1 témára

1.

Előttem egy rusnya béka
Szívemben a világbéke.
Béka fején döng egy légy.
Csókoljam meg? Majd ha fagy!


2.

A mesékben rég nem hiszek,
ha királyfi kell lízingelek.
Amíg csak kell kihasználom,
teljesen leamortálom.

3.

Béka, béka gilice
mitől legyes az orrod
Gólya küldte, csípjen meg.
Petéivel hintsen be.

4.

Béka vagyok, mentsél meg!
Csókjaiddal boríts be!
Meglátod, ha jól csinálod
Én leszek a királylányod.


Harmadik, a bronz babérkoszorú tulajdonosa KapitanyG (8 pont):

KapitanyG

I.

A csoda előtti pillanat


A békát ott a hantokon
épp most csókolja homlokon
egy csöppnyi légy, a szemtelen.

A többi marad rejtelem:
mert Zebra korán exponált,
a mesét te mondod tovább.

II.

A csoda utáni pillanat

már örökre titok marad.
Ki képet nézni erre jár,
próbáljon meg dönteni:
a békából lett légykirály,
vagy a légyből reggeli.


KapitanyG műve olyannyira varázsos, hogy többeket az ő sorai indítottak írásra.


A negyedik helyen a babér babérkoszorún holtversenyben hárman is osztoznak, köztük sorrend nincs, 7 pontra értékelte mindhármuk művét a zsűri. Ők:

Myrtille

Myrtille


KapitányG Befejezetlen békameséjére

a béka maradt éhkoppon
mert egy titkos légyotton
a falatot felcsípte:
hisz ez egy légy itten!
csókot lehelt rája
lett belőle lárva
ki a répát mássza
 

Matifu:

Matifu


A király ebédje

Királynak születtem,
Bár most is az vagyok,
Csak ez most nem látszik.
Hogy miért? Ezen agyalok.

Egy korona a fejre?
Mindjárt másképp fest,
Nem tűnne csúnyának
Ez a barna békatest.

És az udvartartás?
Merre van a szakács?
Nyers legyet egyek
Vagy van jobb tanács?

S a Nap sütött téged
De légy nem repült feléd
Így lett sült békacomb
A királyi ebéd.


Csáth

Csáth


Aktus

Bús mélasággal
lehelem a vonatablakot,
várva,
hogy az elsuhanó
füstös hártyatájat
átszakítsa a Duna-parti
virgonc kecskebéka,
majd a szüzességétől megfosztott tájon
kielégült sóhajjal háljon,
s a felnőtté válás
a városnak egy percig se fájjon.


A továbbiakban három holtverseny is kialakult a pontokat nézve, de a használt (avagy kifőzött) babérkoszorút mindenki bőven-bőven megérdemli.

Többiel

Akimoto (6 pont)

Légy kész

Vaku villan,
a gép kattan,
békában rejtőző királyfi
elillan.


(6 pont):


Mázsás múzsa-vallomása

Segítség, segítség
Átok ül rajtam
Akit megcsókolok
békává lesz nyomban!
Egy szép királyfi
Jött el egyszer hozzám
Csókomért könyörgött
én megtettem, s lám:
nem költővé vált ő
hanem rusnya béka
lett belőle nyomban.
Még a légy is öklendezve
szállt reá az este
A szemfüles Zebra
ezt lefényképezte.
Mit tehetek immár
az átkot ki veszi le?
Gólyává kell válnom?
Talán mindörökre?


Humanrájc (5 pont):


(Zebra játékára benevezek. Nyereményre nem epedek.
Helyezésben bárhol legyek, igérem, hogy nem perelek.)


Homokban ül egy csúnya béka.
Elmélkedik.
Vajon ez a légylány - Réka
mit akar, hogy vele így kedveskedik?
Orrán köröz, dörzsöli szárnyát.
Ki ez itt?
Béka tán, ki keresi a párját...
Tova száll, hol a lárvák már keresik.

 

(A kis bevezetőt azért tettem ide a verse elé, mert nekem az is nagyon tetszik.) :)


Évi (5 pont):


Légy! Ott...

Királylány legyek, ha értem,
Mit keres egy légy a képen?

Láttál Te már olyan békát,
Ki csók helyett egy legyet választ?

S mindhiába keresem a választ,
A gondolkodás most csak fáraszt.

Tovább nem is duzzogok,
Hiszen egy dolgot bizton tudok.

Soha nem lesz oly békából királyfi,
Ki csókom helyett legyet választ...


Simaan (5 pont):


Titkos légyotton
az ember, óvatosan tipeg,
szíve hevesen kalapál
mint valami hengerműben -

és itt, olyan a meleg
hogy még a békák sem
csókolnak meg,
senkit sem, szívesen
(annyira izzadnak)

jómagam
meg elkéstem
ezen online
légyottról,
nézd el nekem
Myrtillem


Talema (5 pont):


Csókdilemma

Egy csók, csak ennyi kellene
S máris békából herceggé lehetne
De én már nem hiszek a mesékben
Hagyom punnyadjon csak szegényke
Nélkülem tovább.

De nézem, nem tudom levenni róla
Kövült pillantásom;
Mert dereng bennem, ha meg sem próbálom
Lehet, elszalasztom
Örökre.

Tovább nézem, s már-már csókolnám,
De belátom, a veszély, hogy egy lány-
én magam- változik békává,
Megidézné az egyetemes katasztrófát.
Felvállalhatatlan.

De mégis, vonz nagyon!
Ki más, ha nem én, illik vajon
egy békához nagyon?!


Mid (5 pont):


Help me!

Egy csendes kedd este esett meg
eme eset.
Gyermekem nedves helyet keresve
eltekergett.
Merre? Merre keressem?
– keseregtem rendesen.
 
Repkedtem fel, meg erre,
de le meg messze nem mertem.
Elrebegtem ezerszer Eleknek,
- gyermekem neve ez.
- Messze ne repkedjen el,
mert ez veszedelmes lehet.
Teljesen megveszve repkedtem,
kerestem Elekem.
 
- Nem, nem lelem meg,
egyetlen gyermek legyem!
Kedvetlenedtem el reptemben,
s keseregtem fejemben.
 
De, ez meg?
El nem rebegtetem.
Ezt meg kell fejtenem!
Ej, de egy terjedelmes!
Mert cseppnek nem nevezhetem.
Kellemes testhelyzetben
elhelyezkedett,  Brekeke fejen
neveletlen Elekem megleltem.
 
- Gyere le!
De ne kelljen ezt ezerszer
elrebegnem neked,
mert menten megesznek!
Hess! Hess! Gyere lelkem!
Ne legyeskedj!
 

Texaco Benzin Babett (4 pont)

Látod e legyet?
Van pimaszabb nála?!
A füst szépre száll,
a légy elhibázta!
Legyen a béka vacsorája!


És egyáltalán nem utolsó Ember lánya a szintén 4 pontjával (mert az utolsó ebben a játékban én vagyok, aki nem készültem el a művemmel egyáltalán, de vagyunk még így ezzel jónéhányan. Talán majd a következő fordulóban...):


Bakker, erre marha nehéz verset írni,
Egy békát meg egy legyet látok barátkozni....
Már őket is elérte a modern kor szele,
hiszen a légy békát tart!!!
A béka meg vega lett!!!!



Köszönöm nektek a játékot, nagyon tetszett ez a forduló is, igyekszem hamarosan indítani a következőt!
 

***************************

Látogass el ide is!

***************************

Segíthetsz Patríciának,

ha a 1794-es emeltdíjas (bruttó 300 Ft, melyből kb. 100 Ft Patié) számra elküldöd a Patricia szót,

de a kupakgyűjtés is folytatódik,
és az S.O.S. Szolgálat Alapítvány
11600006-00000000-07010055-ös számlaszáma is él.
(Nagyon fontos, hogy a csekkre ráírják "Ale Patricia gyógykezelésére".)

Az első műtéthez szükséges összeg összegyűlt, a műtét sikeresen megtörtént! De a gyűjtés folytatódik!