A 2009. év első Kép-vers játéka egy hete indult, csütörtök este zárult, és íme, a zsűri hosszas tépelődése után megszületett az eredmény. Emlékeztetőül ide teszem újra a képet, amit meg kellett énekelni:

kukac


A feladatra csupa remek, szép, vidám megoldás született. A remekek leglerekebbjét ezúttal Bajla alkotta, mondhatni pontozással győzött, műve a tízes skálán - a többiekéhez mérve - tíz pontot kapott. Övé tehát az arany babérkoszorú, ami innen letölthető:

arany

Így kerek

zöld a hernyó,
zöld az isten,
mikro szinten,
makro szinten
szinte minden
pici hernyó
kicsi isten,
s minden isten
pici hernyó,
mert, ami fent,
az ugyanaz,
mint lent,
s ami lent,
az ugyanaz,
mint fent.


Kilenc pontot, és ezüst babérkoszorút kapott KapitanyG:

ezüst


Amikor Zebra hernyót lát a kertben

Hogy répád rágja, rámorogsz:
"hernyó, a fecske kapna be!"
s nem bántod, mert emlékezel
a fecskefarkú röptire.

Mi lárvaként most itt neszez,
az nemsokára lepke lesz.


Nyolc pontot és bronz babérkoszorút nyert Artmüller Ágnes:


bronz

Metamorfózis

Egy lepke
Mely levette
Régi ruháját
Puha gúnyáját
Az ég felé lebegve
A répákra lenézett.
S meglátott ott
Egy randa férget

Ismerős volt
A sok apró folt
S a csíkok mellette
Zöld is, meg fekete
De nem sejtette
A buta kis lepke
Hogy az bizony
Az ő ruhája volt

Száját elhúzta
A kis mihaszna
S délcegen libbent
A tó fölé menten
Át sok kerten
És virágon
S megállapította:
Ő a legszebb a világon.


Hét pontot érdemel Talema alkotása, valamint a babér babérkoszorút:

babér

Csíkos vagy pettyes?
Zöld alapon pettyes,
Csíkokkal lett teljes.
Lábam rengeteg,
Több is mint kéne,
Csak megyek, csak megyek
Utam az ebédem…


Az összes többi résztvevő számára már csak egy használt, azaz kifőtt babérkoszorú maradt, ezen osztoznak ők, akik persze szintén remeket alkottak, csak fentiek néhány ponttal megelőzték őket:

használt

Ember lánya:

Biodízel, kombinó kukac

Biodízel és zöld levélkék,
Kukacnak teccő” szép remény kép,
Ez lehetne valós is, ha araszolni tudna,
és a kukacka az utca túlsó végére  jutna.

 
Ám az utca hosszú, és széles,
A kukacnak meg repülnie kéne…
De mivel még nem lepke, és nincsen szárnya,
Egy kombinoval kell eljutnia eme zöld tájra.

 
Huu, de mit lát? Ott jön egy nagy sárga kukac.
És a mi kukacunk zöld színt ölt, az irigység miatt.
De hogy szebb legyen, mint a nagy testvér,
Zöld és fekete csíkokat ölt icipici testén.

 
És íme, láss csodát!
Megszületett a biodízel, kombinó kukac,
Narancspöttyös kicsi kertész, aki a zöld levélkéket falja.



Évi:

Diéta
 
Sétára indult hősünk egy napos délelőttön,
Hátára véve csinos kis csíkjait, s pöttyeit,
S miközben éles szemeivel pásztázott a legelőn,
Hasa alá gyűrte a sok zöldet és könnyeit.

Sírt bizony szegényke, maga sem tudta miért,
így hát mindenkit okolt ki szembe jött,
De leginkább arra volt mérges, ki kifért
s persze be is a járaton, a farakás mögött.

- Ó, én balga állat, hát miért büntet az Isten?-
korholta keményen gömbölyded hasát,
Olyan hangosan,hogy felesége odafent is
Hallja minden szavát.

Az asszony azonban se látott se hallott,
hiába volt nyitva minden ajtó, s ablak,
Serényen pucolta az ebédhez valót,
hogy időben kész legyen az aznapi abrak.

Szép kövérre hizlalni az urát,
szeme előtt csak ez a cél lebeg már időtlen ideje,
hiszen úgy tanulta, kövér hernyóból
lesz csak igazán csinos majd a lepke.

Habarás, rántás, mind került a levesbe,
ám hirtelenében répához támadt neki kedve,
s ahogy kihajolt az ablakon urát keresve,
Mit lát,na mit? Meg is vagyon lepve.

Az ő drága ura, az egyetlen szerelme,
egy hatalmas répa szárán ül megfenekelve
Ott sír, s rí szegényke, s ordibál,
Fejvesztve, szinte magából kikelve.

Fut, szalad az asszony, hogy időben megmentse,
Futó pillantást sem mérve a levesre,
Mely aztán szép csendben elforrja magát,
Míg ők kéz a kézben, legelik a répát,
nem is sejtve közben, az áldott jó diéták
Hatékony hatását...



Humanrájc:


Araszol a zebrahernyó egy petrezselyem ágon,
azt hitte, hogy jó felé megy e csupa zöld világon.
Levél végén egyensúlyát veszti, s leesik a földre,
éppen arra a hernyóra, aki épp a szíve hölgye.
Tekeregnek ott egymáson, keresik a csókot,
nem vették észre a közelben lesben álló pókot.
Két hernyónak csupasz bőre hever itt e helyen,
vége van a versecskémnek, nesze petrezselyem!



Zaden:

Ennek a kukacnak kevés volt a kéreg,
A Zebra répáját rágcsálja a féreg.
Mintha, csak ismerné, hogy néz ki a gazda,
Álca ruhában bátran mar a gazba.
De csak falatozz, drága barátom!
Én a levélen, a vegyszert is látom!



:

A hernyólány zűrös élete

Nem tudom mi van velem
csak eszem, csak eszem,
őrjítő, mekkora már a fenekem!
Még szerencse
hogy ebben a kertben
egy tükör sincs sehol elrejtve!

Ennek a fele sem tréfa,
éjt nappallá téve zabálnék, ha néha
nem kellene aludom is kicsinyég!
 
Elbújnék
legszívesebben, hisz mindenki csúfol
a cserebogarak
mást sem mondanak
fogyózzá' má, te ürülék!
Hiába szép mintás a bőrőm
ha folyton úgy érzem
kinővöm
hamarost!

Kétségbeesetten
gondoltam egyet
begubóztam
magamat selyemszállal bevontam
a sötétben nem lát senki
nem kell nekem szem előtt lenni
így a jó
puha selyemtakaró
vesz körül immár
és senki sem bánt.
 
De mi ez? Testem átváltozik
mély álmom alatt történik
csodálatos dolog velem
régi énem már nem lelem!
Kinyújtózom, és érzem
szárnyaim nőttek,
csodák történtek!
Most beszélj, kert dölyfös  népe!
Láttatok már ilyen szépet?


http://mo.blogter.hu/316528/kep-vers_jatek__avagy_a_hernyolany_zuros_elete


...és egyáltalán nem utolsósorban ezúttal utolsó e sorban annak műve, aki már most a húsvétra gondol, és akinek köszönhetően nem magyarosítottam a nickemet Shell Royal Dutch Zebrára:

Texaco Benzin Babett

Locsolóvers

...avagy apokalipszis öt sorban végén reménysugárral, vázlat

...avagy cím-vers kontraszt, tanulmány

...avagy vers és VERS kontraszt, tanulmány(Bármelyik VERS megfelelő!)

 

A vers:

Petrezselymen hernyó,

De jó fotó Ferkó!

Nem lenne ott hernyó,

versikém sem dettó!

Szabad-e locsoló?



**********************


És végül álljon itt az én eddig nem publikált alkotásom, amivel mint a játék jelenlegi gazdája, nem akartam befolyásolni a játék menetét:

Kukacként szebb vagyok,
Mint némely pillangó...
Mi jön még, oh!?
Mi vár még, oh!?

**********************

Köszönöm az eddigi lelkes játékot a résztvevőknek, és másokat is várok az újabb fordulóba, ami reményeim szerint még ma délután elindul.
A Bajla által felajánlott díjak, a Kft CD-ket rajta kell leverni - ha más megoldás nincs. :)

Külön nagy köszönet BéDéKának a közreműködésért!

 

Az új forduló felhívása.

 

***************************

Látogass el ide is!

***************************

Segíthetsz Patríciának,

ha a 1794-es emeltdíjas (bruttó 300 Ft, melyből kb. 100 Ft Patié) számra elküldöd a Patricia szót,

de a kupakgyűjtés is folytatódik,
és az S.O.S. Szolgálat Alapítvány
11600006-00000000-07010055-ös számlaszáma is él.
(Nagyon fontos, hogy a csekkre ráírják "Ale Patricia gyógykezelésére".)

Az első műtéthez szükséges összeg összegyűlt, a műtét sikeresen megtörtént! De a gyűjtés folytatódik!