Van időd? És türelmed? Ha valamelyiknek híján vagy, bele se kezdj. Két játék is zajlik a Blogteren -. legalábbis kettőbe vontak be, a reinkarnációs MÉM-be Talema, a tesztek tesztjébe pedig Spagi. Kicsit összevontam ezeket, íme a dolgozatom:

  Írástudóként nem kis könyökharc árán végül beküzdöttem magam a fáraó udvartartásába. Nemesi származásom miatt eleinte azt reméltem hogy a kincstárhoz kerülhetek, ahol majd csurran-cseppen valami, de más poszton lett előbb üresedés. Az udvari főétekmester hirtelen eltávozott e világról. (Akik utoljára látták, később elmondták, hogy bár nem tartozott a munkakörébe, nem is egészen önként tette: utoljára a Nílus krokodiljait lakatta jól.) Tapasztalatlanságom és karriervágyam miatt nem tűnt fel, hogy nincs túl nagy tülekedés a megüresedett tisztségért. Az sem keltett bennem gyanút, hogy nem kellett megvesztegetnem egyetlen tanácsnokot sem, hogy elnyerjem a hivatalt.
  Egy szép napon magához rendelt isteni uralkodónk III. Mamusz fáraó, akit "Páratlan"-ként is emlegetnek. A nagyterembe lépve mélyen meghajolva közeledtem a trónus lépcsőihez, a fáraó színe elé. Nemes ember lévén amikor őfelsége megszólított, szabad volt felegyenesednem, és  felnéznem. Jól láttam, hogy miközben a III. Mamusz valami formális kis beszéd közben papirusztekercset, a hivatalomat jelképező fakanálköteget és egy aranyozott kamrakulcsot nyújt át nekem, felesége, egyben uralkodásban társa, Nagy Menszesz jelentőségteljesen kacsint rám.
  Igyekvő hivatalnokként arra törekedtem, hogy egészséges táplálkozást, reformkonyhát honosítsak meg az udvarnál. A fáraónak tetszettek az újításaim, bár az államügyek miatt ő maga folyton palotán kívül volt, ritkán étkezett otthon. Tetszett a reformkonyha a fáraó leánykájának, Puszifitnesznek is. Éppen eladósorban volt, és az volt a dilije, hogy ő szép. Az ő kedvéért még új hieroglifát is kellett alkotnom, aminek a jelentése "topmodell". Itt jegyzem meg, hogy azt a bizonyos szamártejes fürdőt nem Kleopátra találta ki, hanem évszázadokkal előbb Puszifitnesz. Volt bajom a beszállítókkal, akiknek némelyike megsavanyodott szamártejet akart ránksózni. Ezeket egyszer mérgemben komiszoknak neveztem, és messzire, Ázsiába száműzettem őket. (Ott aztán állítólag nagy üzletet csináltak a "kumisz" márkanéven forgalmazott - szamár híján lótejből készült - savanyú, erjedt tejből.)
  Egy hónapja sem voltam még főétekmester, amikor egy este, miközben éppen a napi kamraleltárt készítettem, belépett a szobámba teljes terjedelmében a fáraóné, Nagy Menszesz. Közel hajolt hozzám, dekoltázsánál csak a hangja volt mélyebb, ahogy búgva kérte tőlem a kamra kulcsát. Nem is tudom hogyan történt, megszédültem a váratlan megjelenésétől, a bizalmas hangtól, az érintéstől... arra eszméltem, hogy már nincs ott ő sem, de a kamrakulcs sem - az övem alatt... Szigorú előírás van a kamra esti bezárására, a leltárnak reggel stimmelnie kell. Feleszmélve aztán igyekeztem a fáraóné után, végig a sötét folyosón a kamráig, ahonnan mécses fénye szűrődött elő. Az isten-királynő egy hokedlin ülve éppen a délről maradt süteményeket tömte magába szinte fuldokolva. Lábaim szinte földbe gyökereztek, nem tudtam, mitévő legyek. Addig álltam ott, amíg a királynő megelégelve a nassolást (ez a kifejezés is ekkor kapott önálló hieroglifát), szuszogva fölállt, és boldog mosollyal kilépett a kamrából. "Most már leltározhatsz!" mondta kacsintva, és lobogó köpenyében elment a királyi hálószobák felé. Mit tehettem, megszámoltam újra a maradék süteményeket, és újra elkészítettem a napi leltárt.
  És hetente kétszer-háromszor így ment ez esténként. Egyszer aztán revíziót kaptam. Valakinek feltünt a beszerzésnél, hogy nem stimmel a leltár. A vizsgálat gyors, a fegyelmi felelősségrevonás rövid volt. Mielőtt a fáraóné ellen vallhattam volna, már a hatalmas, és szeretve tisztelt Nílus habjai közt voltam, nagyra kitátott krokodilpofák között.
  Újjászülettem hamarosan. Mivel már úgyis vízben voltam, heringként éltem, amíg egy eszkimó ki nem fogott, és az egyik szánhúzó kutyájának nem adott. Valahogy nem is bántam, mert a víz rohadt hideg, és sós volt. De a kutyát megtámadta egy irígy falkatag, eltéptek, így tulajdonképpen ketté lettem osztva, lényegem a két kutyában élt tovább. (Na azóta van kettős személyiségem.) Húztuk a szánt nagy boldogan a havon, lógó nyelvvel, ostor csattogott a hátunkon vidáman, és fel- felragyogott a sarki fény.
  Már kezdtünk kiöregedni, amikor egy éjjel a jegesmedve - amit rendesen mi szoktunk elkergetni -, széttépett minket, és jóllakott belőlünk. Megjegyzem rá is fért szegényre egy kiadós étkezés, mert két bocsot nevelt. Lényeg, hogy a gazda reggel csak a bőrünket találta az iglu mellett. Amikor kereskedőkkel találkozott, a kutyabőröket horgokra cserélte, hogy heringet foghasson a kutyáinak. Közben a jegesmedve által elbirtokolt részem újjászületvén Berlinben él, ott Knutnak hívnak, és a kihalás szélén állok. Kutyabőrökként is létezem, az elmúlt években ismét divatba jöttem újgazdag körökben. Mondják, hogy ez bár szerves, de nem tudatos létforma. Miért, az újgazdagok némelyikére ez nem igaz? Szerintem már a szánhúzó falka, de tán heringraj is tudatosabb volt némelyiknél.
  Persze, hogy nem újgazdagként kell újabb alakban élnem, hanem (újabb sorscsapás) bloggerként. Ez is valamiféle vezeklés lehet régi életeimben elkövetett bűneimért. Amikor éppen kezdeném kicsit elhanyagolni a napi kötelezőnek érzett gyakorlatot, hogy semmitmondó, virtuális kacatokkal töltsek meg távoli szervereket (ezek némelyikének nélkülem is épp elég baja van), akkor a világ egy távoli pontján egy unatkozó tinilánynak látszó illető kimasszíroz a hiperaktív agyából valami tesztnek kinéző, céltalannak látszó valamit, amit játéknak tetsző izéként elküld a kis barátnőjének, aki szintén továbbadja, és így ez a valami elindul a világban, és persze, hogy megtalálja az ismerőseimet is, akik közül az egyik legkedvesebb, az én szívemnek egyik állandósult csücske megtalál vele, hogy tölteném ki, és kitöltve adnám közre, mert most ez a játék.
  A kérdések, amikre lelkiismeretesen válaszolni kell, a következők:

1. Hol fogtad utoljára valakinek a kezét?
2. Ha megélnél egy háborút, szerinted túlélnéd?
3. Bealszol a tévé előtt?
4. Ittál már tejet közvetlenül a dobozból?
5. Nyertél már valaha betűző versenyt?
6. Mi volt a legnagyobb vitád valamilyen baráttal?
7. Gyorsan gépelsz?
8. Félsz a sötétben?
9. Most van valaki, aki tetszik?
10. Miért ért véget a legutóbbi kapcsolatod?
11. Szerencse számod?
12. Nyertél már lottón?
13. Bankszámlaszámod?
14. Telefonszámod?
15. Pontos címed?
16. Mikor nem tartózkodik senki otthon?
17. Ha betörő lennél nálatok, hol kezdenéd a kutakodást?
18. Ismered a muffinembert?
19. Beszélsz álmodban?
...
...
...

  És ez így megy egészen hatvanig. Jó, tudom: játék. Akarom mondani vezeklés a régebbi életeimben elkövetett bűneimért. Azt is tudom, hogy igazából örülnöm kell, és igazából örülök is, hogy számomra kedves embereknek eszébe jutok. Köszönöm Talema, köszönöm Spagi! De én most nem öt-öt bloggert mozgósítanék, és nem ezekkel a játékokkal, hanem mindenkit, egy régebbről felelevenített, másféle játékkal. Már említettem nemrégiben Bajla "Kép-vers" című játékát. Mostanában Bajla ezt szólóban űzi, nem ér rá, vagy nincs kedve a közös játékra, de én most majd elindítok egy fordulót. Reményeim szerint még ma felteszek egy képet, ami verselésre kell ihlesse a bloggereket hazánkban, és szerte a világban. Na várjatok csak!

Már meg is született a játékfelhívás!
 

***************************

Látogass el ide is!

***************************

Segíthetsz Patríciának,

ha a 1794-es emeltdíjas (bruttó 300 Ft, melyből kb. 100 Ft Patié) számra elküldöd a Patricia szót,

de a kupakgyűjtés is folytatódik,
és az S.O.S. Szolgálat Alapítvány
11600006-00000000-07010055-ös számlaszáma is él.
(Nagyon fontos, hogy a csekkre ráírják "Ale Patricia gyógykezelésére".)

Az első műtéthez szükséges összeg összegyűlt, a műtét sikeresen megtörtént! De a gyűjtés folytatódik!